Hacktivate

A szombati Hacktivate rendezvényünk minden várakozást felülmúlt, szeretném röviden összefoglalni a napot. Szombat reggel 9 órakor berendeztük a Közösségi Ház kistermét: laptopokkal, monitorokkal, szerverrel, saját routerrel és kávégéppel készültünk. Kaptás András megnyitója után bemutattuk a három csapat céljait, amelyekhez minden résztvevő csatlakozhatott. Változó létszámmal, de összesen mintegy 11-en dolgoztunk együtt.


1. csapat: helyi digitális archívum létrehozása

Felépítettünk egy Alfresco (open source) alapú backendet 8 darab Docker image használatával, és feltöltöttük a meglévő képeket, melyeket mesterséges intelligencia segítségével magyar nyelvű címkékkel láttunk el. Közben elkészült egy weboldal, amely a címkék alapján szófelhőt generál: a szófelhőben egy címkére kattintva háromoszlopos dokumentumlista jelenik meg, a listából kiválasztott elem pedig a főképernyőn a teljes képet mutatja metaadatokkal és a kapcsolódó dokumentumok ikonképével. A nap végére a Telki Napló összes számát, valamint a telki honlap összes előterjesztését is feltöltöttük, amelyekben szintén teljes szövegű keresés végezhető. A folytatáshoz szükség lesz egy stabil szerverre, és van még finomítani való, de egyetlen nap alatt ez is kisebb csodának számított.


2. csapat: Zsámbéki-medence rendezvénynaptár

Jelentős előrelépést értek el az események automatikus kiolvasásában a Facebook-oldalakról és a települések honlapjáról. Az így begyűjtött adatokat egyesítették, és Google Naptárakon is megjelenítették. A jelenleg elérhető eszközök és a Facebook szigorú API-korlátai miatt ez óriási kihívás, de mindenképpen folytatódik a munka. Már látjuk, mi működik, és mi nem.


3. csapat: Telki AI prompt

Sikerült olyan promptot készíteni, amely beágyazható a telki.hu oldalra (vagy bármely más weboldalra), és mögötte egy megfizethető üzleti modell áll. Az AI-modellnek rengeteg valós telki adatot tudunk átadni, így nem kell találgatnia. Kiválóan tud válaszolni például arra, melyik orvos mikor rendel, hova lehet bizonyos ügyeket bejelenteni, valamint sok más, a hétköznapokban felmerülő kérdésre. Ez a projekt is biztosan folytatódik.


További tervek

Szeretnénk az eredményeket feltölteni egy GitHub-repóba, és offline is folytatjuk a finomítást. Tavasszal talán ismét szervezünk egy Hacktivate-et. Aki kedvet érez, bármikor csatlakozhat a továbbfejlesztéshez.


A hangulat remek volt: örömmel ismertünk meg új, elszánt és profi embereket, kiléptünk a komfortzónánkból és a megszokott céges keretekből, hogy egy napig teljesen más IT-s szerepben próbálhassuk ki magunkat.

Köszönjük a pizzaellátmányt a Don Matteo Pizza – Telkinek!